hm… ha valakitől még egyszer azt hallom, hogy Teréz anya nem volt hívő kersztyén, akkor… hát nem tudom, mi lesz, de azt hiszem, ma élő tanuja voltam annak, hogy mégis az volt. Ember saját erejéből nem tudja megtenni azt, amit ő tett. És ez az, amit én is tapasztaltam. Emlékszem jól még azokra a szép elgondolásokra, hogy igen, én is tudnék annyira önfeláldozó lenni, hogy lehajoljak egy lepráshoz, megfogjam, segítsek rajta, egyáltalán közel legyek hozzá, közösséget vállaljak vele. Mert ugye a lepra egy súlyos betegség, és nagy áldozatkészség kell ahhoz, hogy ezt valaki megtehesse. De egy leprás nemcsak beteg… hanem (főleg a "harmadik világban") koszos és bűzös, és minden, amitől hányingere lesz a "civilizált" embernek. Ma (és az utóbbi hetekben) azzal küszködtem, hogy mit tegyek egy bűzös, idegesítő emberrel, akinek szükésge volt segítségre. Sokkal többre, mint amennyi számomra kényelmes lett volna, vagy egy esetleg "áldozatos"pénzadománnyal meg lehetett volna oldani. Folyton a bűzre gondoltam, arra, hogy mindent fertőtleníteni kell utána, hogy bizonyos dolgokhoz ne érjen hozzá, hogy ha kedves vagyok, ideszokik, és majd nem fogom tudni lerázni, és hasonlók… egy "egyszerű" rászorulttal nem tudok közösséget vállani. De majd a leprásokkal. Azoknak én lennék a megmentőjük… hogy szembe ne röhögjem magam. Mert mindig könnyű a négereket szeretni, amíg itt nálunk "csak" cigányok vannak, ők meg több ezer kilométerre innen. Mindig könnyeb azt az áldozatot "vállalni", ami elég távol áll tőlem, mint az, amit meg is tehetnék a következő percben, még ha kisebb is (és természetesen kevesebb dicsőséggel, elismeréssel jár).
Nehéz az élet, és még nehezebb keresztyénnek lenni. Magunktól lehetetlen. Ezért nem arról szól ez, mint a többi vallás: hogy meg kellene felelni Istennek, ahhoz, hogy elfogadjon. Elfogadott, és engem, bűzös senkiházit magához ölelt, nem vigyázott, hogy ne érjek a cuccaihoz ilyen piszkosan (bűnösen), nem azon gondolkozott közben, hogy majd utának fertőtlenítenie kell, mert különben elhányja magát. És ez fog indítani a jócselekedetre… remélem, egyszer tovább fogom tudni adni, amit kaptam Tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése