kapcsolataim

2008. január 15.

Érdekes dolgon filóztam ma megint. Éppen az Ábel-trilógiát olvasom újra (bár csak az első részre emléxem). Ábel az országban – itt kaptam fel egy kicsit a fejem arra, hogy amikor Kolozsváron van Ábel, akkor van egy-két rossz tapasztalata egy bizonyos személlyel. És legközelebb, mikor újra látja az utcán, megszólítja (pedig elmehtne simán mellette, éppen parókát meg álszakállat viselt). Vajon miért? Olyan kétségbeesett lenne, mert kevés embert ismer a városban? Hiszen megismerkedhetne mással… És ekkor gondoltam arra, hogy talán az én mentalitásommal lenne baj? Hogy olyan könnyen lemondok emberekről, kapcsolatokról, mert van 1 vagy 2 kellemetlen tapasztalatom (vagy éppen csak más, mint amit elvárok). Mert annyian vannak a világban, akiket meg lehet ismerni (lehet pótolni a veszteséget) – de ilyen alapon mindenkit ott kell hagynom előbb vagy utóbb, és másvalakit keresnem.  Ki kellene építeni a kapcsolatokat, nempedig megszakítani. De itt már megint bejön valami egyéb tényező is, amiről szintén ma gondolkoztam el, egy prédikáció hallatán (John Lin). De azt hiszem, azt már csak holnap.

ui. lehet, hogy nem is olyan nagy felfedezés ez, de talán megérte azt a pár gondolatot, meg ezt pár szót…