Nagyon érdekesen alakult ez a Szentestém. A templomban kezdődött. Nagyon jó volt a hangulat, jó volt a prédikáció, szólt is hozzám, és már ma este fel is tudtam használni egy beszélgetésben
Aztán kaptam egy gyertyát, és tüzet kértem a cserkészektől, akik Betlehemből hozták a lángot a Születés kápolnából. De pont mielőtt beléptem volna az irodába, kialudt… nem mentem vissza újból kérni.
Nagyon kellemes volt az irodai hangulat, sokan voltunk… aztán mindenki hazament a családjához. Kaptam egy nagyon kedves meghívást egy vacsorára. De visszautasítottam. Reméltem, hogy a szüleimet itt találom magamnál, nem kell egy teljesen üres lakásba visszamennem Karácsony estéjén. Nagyon rossz volt egyedül hazajönni, míg a többiek együtt mentek más irányba, mindenki a családjához.
Hazaértem, és… meglepi: itt voltak a szüleim. Annyira örültem nekik (még ha esetleg nem is látszott rajatm), mint ahogy már nagyon régóta nem.
Aztán ők is elmentek. És egyedül maradtam. És elkezdtem gondolkozni azon, hogy tényleg egyedül vagyok? Mert nem ezt hiszem. Hanem, hogy Isten velem van. De akkor miért érzem ezt a magányt? Választ nem kaptam rá… legalábbis nem úgy, ahogy vártam. Elbeszélgettem valakivel (jahúmesszendzseren), és annyira jó volt az a beszélgetés… nagyon feldobott.
Újból az az érzés van bennem: szeretném megtapasztalni, hogy mit jelent az: "született ma NEKTEK…" Milyen lehet másnak születni, másnak élni, másnak halni meg? Ő nekem született, nekem, aki olyan nehezen tudok akár pár percet vagy pár órát másra szánni… olyannak született, aki semmivel ki nem érdemelte. Érti ezt valaki…?
Megértő (felfogó) Karácsonyt mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése