2008. április 4.
A református egyház kicsit sokat képzel magáról. Sokat vár el a tagoktól, túl sokat fogadtat meg a konfirmálókkal. Minden arra néz, hogy építse magát, hogy megtartsa magát (sokszor kétségbeesetten). Nem szeretem az "egyházadó" fogalmat (a tartalmát sem), de az "egyházfenntartói járulék" fogalmát még annyira sem. Nem tűnik annyira agresszívnek, sokkal kenetesebbnek. De azt hiszem, ebből sokkal jobban kilóg a lóláb. Ez jobban jelképezi azt a kegyes mázba burkolt nyerészkedést, ami akkor áll elő, amikor nincs missziós szellem. Az Egyház feladata nem az, hogy megtartsa magát, hogy építse magát (ezért is nagy kérdésem az egyházépítés létjogosultsága). Hanem az a feladata, hogy magára tekintettel nem léve vezessen embereket Jézushoz. Amikor már nem a feladat a lényeg, hanem az eszköz suvickolása, akkor már rossz úton járunk. Jézus maga mondta (és hiszem, nem csak individuumokra értette), hogy aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti értem és az evangéliumért, az megnyeri azt. Ennél jobban semmi nem ecseteli a jelenlegi helyzetet és a megoldást…Amelyik egyház csak magára mutat, magához akarja az embereket elvezetni, az beképzelt, és Istentől távol álló. Mert azt hiszi, hogy ex-cathedra nála van a kijelentés és a megtartatás. De garanciák vagyunk-e arra, hogy mi vagy az egyházszervezet (a ref.) soha nem fog elfordulni Istentől, és mindenkit ide kell irányítanunk, hogy Jézusra találjanak? Amennyiben ezt hiszem magamról, egyházamról, nyoma sincs bennem az alázatnak, de az Isten megértésének sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése